A kiadvány az észt kormányzati és közigazgatási rendszer működéséről ad átfogó képet. A tanulmány kiemelten fókuszál a közszolgáltatási rendszer teljesítményének és szabályozási rendszerének értékelésére. Célja továbbá, hogy rámutasson a jelenlegi rendszer hiányosságaira, és egy jobban teljesítő összkormányzati működés létrehozásában nyújtson segítséget. Az elemzés alapjául az észt állami tisztviselőkkel, a tudományos élet, a civil társadalom és a nem kormányzati szervezetek, valamint a magánszektor képviselőivel folytatott interjúk szolgálnak.

A kiadvány fő üzenete, hogy Észtország a gazdasági válság következtében számos új kihívással szembesül, amely következtében a jelenlegi közigazgatási rendszer átalakítása elengedhetetlen. A tanulmány hat fejezetben keresi a választ arra, hogy ez az átalakítás miként járulhat hozzá az ország globális versenyképességének növekedéséhez, valamint a nemzetgazdaság és a társadalom fejlődéséhez. Az első fő fejezet az észt gazdaság általános fejlődését mutatja be. Észtország függetlensége kikiáltása óta egészen a globális és pénzügyi válság bekövetkeztéig az egyik legdinamikusabban fejlődő országnak számított az OECD országok között. A következő rész a válság hatásait elemzi, valamint áttekintést nyújt az ország gazdasági és társadalmi kilátásairól. Ma Észtország olyan kihívásokkal néz szembe, mint a költségvetési politika korlátai, a demográfiai hanyatlás, a növekvő regionális különbségek, az éghajlatváltozás, a globalizáció, valamint a közszolgáltatások jobb minősége és hozzáférhetősége iránti növekvő igény az állampolgárok és a piaci szereplők részéről. A gazdasági kilátások tekintetében 2012-re újra megindulhat a fellendülés, a GDP növekedés mértéke elérheti a 4%-ot. A 20%-os rekord munkanélküliségi arány is folyamatosan csökken, ugyanakkor nagy a veszélye annak, hogy a strukturális munkanélküliség növekedni fog.
A harmadik fejezet a formális és informális kormányzati megállapodások szerepével foglalkozik. A negyedik rész az összkormányzati megközelítés fontosságára hívja fel a figyelmet, amely a kormány hatékony működését segíti a horizontális koordináció és integráció beágyazódásával a politikai tervezés és végrehajtás folyamatában. A következő fejezet központi gondolata szerint szükség van egy kormányzati ütemterv létrehozására, amely az észt kormányzat egységesebb működését, a kormányzati preferenciák célzottabb meghatározását, valamint a közigazgatási erőforrások optimalizálását segítheti. Az elemzés a fő rész zárásaként a hatékony közszolgáltatás biztosításának feltételeit fogalmazza meg. A kiadvány két esettanulmányt is tartalmaz az észt oktatás és szociális ellátás területeire vonatkozóan.
A kiadvány végkövetkeztetése, hogy a hatékonyabb közigazgatás biztosításához elengedhetetlen a jelenlegi közigazgatási struktúra rugalmasabbá tétele, a kormányzati szintek közötti kommunikáció javítása, valamint az egyes ágazatok közötti stratégiai tervezés erősítése. Hatékony közigazgatási reformra van szükség, amely magában foglalja a strukturális és jogi eszközök változtatását, a kormányzati döntéshozatal alapjául szolgáló statisztikai adatok és elemzések magas színvonalú biztosítását, a kormányzati prioritások célzott meghatározását, továbbá az elszámoltathatóság feltételeinek megteremtését.


A kiadvány elérhetősége: http://www.oecd-ilibrary.org/governance/oecd-public-governance-reviews-estonia-2011_9789264104860-en