IEA Világ Energia Kilátások 2014

Publikálva: 2014. november 14.

2014. november 12-én megjelent az OECD mellett működő Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) Világ Energia Kilátások (World Energy Outlook) 2014 című kiadványa. Az Ügynökség egyik legfontosabb éves kitekintésének időhorizontja most először terjed ki 2040-ig. A dokumentum központi forgatókönyve szerint 2040-re a világ primerenergia-igénye 37%-kal nő a maihoz képest, további erős nyomást gyakorolva a világ energiarendszerére.

A minden évben a legtöbb vitát kiváltó terület a World Energy Outlook olajpiaci előrejelzése. A kiadvány arra figyelmeztet, hogy az olajpiac rövid távon megfelelőnek tűnő ellátottsága elfedheti a hosszú távon jelentkező komoly kihívásokat. Egyrészt, egyre nagyobb függőségbe kerül a világpiac egyre kevesebb, az olcsón kitermelhető készletekkel még rendelkező országtól, emellett a vizsgált időszakban éves szinten közel 900 milliárd USD befektetésre lesz szükség az olaj- és gázkutatási és termelési (upstream) területen a 2030-as évekre várt igények kielégítésére, ezek megfelelő időben való megvalósulása azonban kérdéses. A 2020-as évek elejére az egyesült államokbeli palaolaj-termelés tetőzik, majd csökken, és bizonytalan, hogy az amerikai kitermelési „boom” más földrészeken lemásolható-e. A brazil mélytengeri projektek komplexitása, az Oroszországgal szembeni szankciók és a közel-keleti konfliktusok egyaránt ahhoz vezethetnek, hogy a befektetések az elvárt szint alatt maradjanak. A kereslet 2040-re az IEA szerint 100 hordó/napra nő és ez egyre inkább az OECD-n kívüli államoknak lesz köszönhető. 

A földgáz iránti igény több mint 50%-kal nő a vizsgált időszakban, így a 2030-as évektől az OECD-országok elsőszámú tüzelőanyagává válik. Az ellátási zavarok kockázatát a cseppfolyósított földgáz (LNG) növekvő globális piaca mérsékelheti.

A villamosenergia a leggyorsabban bővülő energiahordozó a végfogyasztásban, egyúttal itt nyílik a legnagyobb tér a fosszilis erőforrások kiváltására. 2040-re 7200 GW kapacitást kell kiépíteni a növekvő igények kielégítésére és a leállítandó erőművek pótlására (ez a mai erőművek 40%-át jelenti). 2040-re megújuló energiaforrásból származhat a világ villamosenergia-termelésének harmada. A gyors bővülést a költségek meredek csökkenése és a támogatások segítik. 

A kiadvány másik kiemelt fókuszát szubszaharai Afrika jelenti. Itt közel 620 millió ember él áram nélkül, ahol pedig van szolgáltatás, az drága, megbízhatatlan és az igényeket nem elégíti ki. 730 millióra tehető továbbá azok száma a régióban, akik főzéshez csak biomasszát tudnak használni. Az ebből eredő beltéri légszennyezés évi hatszázezer fő idő előtti halálozásáért felelős. A régióban él a globális lakosság 13%-a, azonban a globális energiafelhasználás mindössze 4%-ából részesülnek csak. A terület azonban ősmaradványi és megújuló energiaforrásokban is gazdag, így jelentős lehetőségek nyílnak a fejlesztésre. A kiadvány gyors bővülésre számít, ám ez csak részben lesz képes áthidalni az energetikai kihívásokat. 

Az IEA kritikus kockázatnak tekinti annak lehetőségét, hogy 2040-ig nem sikerül elég gyorsan átalakítani az energiarendszert a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében. A központi forgatókönyv szerint ekkorra az ipari forradalom kezdetéhez képesti felmelegedés 2°C alatt tartására a 2100-as évig még megengedettnek vélt „karbon-büdzsé” már egészében felhasználásra kerül. Az IEA ezzel is rámutat egy ambiciózus és átfogó klímamegállapodás szükségességére a 2015-ös párizsi csúcson. 

A kiadvány a http://www.iea.org/newsroomandevents/pressreleases/2014/november/signs-of-stress-must-not-be-ignored-iea-warns-in-its-new-world-energy-outlook.html oldalon érhető el.

Menü

Az OECD Nemzeti Tanács Titkársága - OECD Nemzeti Kapcsolattartó Pont

Navigáció